AGE OF HOPE


Augusztusban az iskolakezdésre fókuszálunk, hátrányos helyzetű gyermekeknek és családjuknak segítünk. Egy fantasztikus alapítványt támogatunk ebben a nem kevés anyagiakat igénylő küldetésben. Fogadjátok sok szeretettel legújabb támogatottunkat az Age of Hope Gyermekvédelmi Alapítványt. 

A továbbiakban fogadjátok sok szeretettel Tóth Ákos szakmai vezető bemutatkozását 

"A Remény Kora Gyermekvédelmi Alapítvány - AGE OF HOPE - 2012-ben került bejegyzésre és kezdte meg munkáját. A kezdetekkor elsődlegesen a hátrányos helyzetű gyermekek szabadidejének hasznos, illetve tartalmas eltöltését tűztük ki célként magunk elé. Közel 10 év alatt számtalan gyermeknek varázsoltuk szebbé szabadidejét és könnyítettük meg az iskolakezdését, továbbtanulását és a mindennapjaikat. A kezdetekkor még csak évente 100-150 gyermek találkozhatott alapítványunkkal, ez a szám mostanra közel a tízszeresére nőtt és évente több mint 1000 gyermeknek nyújthatunk segítséget. A táborok szervezése mellett, támogatóink és partnerszervezeteink segítségével rendszeres adománygyűjtéseket szervezünk. Ezer Gyermek Karácsonya kampány keretében évek óta több, mint 1000 gyermek kap karácsonyi ajándékot alapítványunk közvetítésével, amit önkénteseink szállítanak el a "Téli turné" keretében. A január végén szervezett Téli turné+ során tartós élelmiszereket vásárlunk, valamint gyűjtünk, amivel 200-400 családnak tudunk segíteni. Tavasszal tisztálkodó- és tisztítószer gyűjtést szervezünk, ami a forráshiányos gyermekvédelmi intézményeknek, iskoláknak jelent támogatást. (6-8 intézmény/év)Minden ősszel, az Iskolaszeres turné keretében 200-400 gyermeknek tudjuk megkönnyíteni az iskolakezdést. További rendszeres és sikeres rendezvényünk a Közös Bogrács, mely által partnerszervezetek, munkahelyi közösségek, baráti társaságok jönnek velünk vidéki helyszínekre és Budapestre főzni. Telente 600-1000 adag tartalmas meleg ételt tudunk biztosítani nehéz körülmények között élő embertársainknak. Ahogy alapító okiratunkban is szerepel, fel vagyunk készülve váratlan eseményekre is. Az Age of Hope önkéntesei azonnal indulnak, legyen az árvíz, hóhelyzet, menekültkrízis."

Az Age of Hope számára is 1.000.000 forint a kitűzött cél, a későbbiekben pedig egy listáról is tudtok szemezgetni, melyeket kijelölt Angyalpontokon tudtok leadni. Kérlek benneteket segítsétek őket is ugyan olyan szeretettel, mint minden más támogatottunkat. Munkásságukat az alábbi linkeken tudjátok követni https://aoh.hu/media/

https://www.facebook.com/ageofhopealapitvany/

ttps://www.instagram.com/ageofhope.hu/

Az Age of Hope-ot- megosztással - licit indítással - licitálással - azonnali utalással -illetve tárgyak vásárlásával tudjátok támogatni.

Utalási adatok: 

 -Bank neve: Erste Bank

-Kedvezményezett neve:Remény Kora Gyermekvédelmi Alapítvány

-Számlaszám belföldről:11600006-00000000-56705485

-Számlaszám külföldről:HU2511600006-00000000-56705485

- SWIFT: GIBAHUHB

-Közlemény: Angyalok Adomány AOH

Írj nekünk:  angyalok.licit@gmail.com
Az oldalt a Webnode működteti
Készítsd el weboldaladat ingyen! Ez a weboldal a Webnode segítségével készült. Készítsd el a sajátodat ingyenesen még ma! Kezdd el