Együtt a Kisállatokért Alapítvány


Drága Angyalok!

 ÁPRILISI támogatottunk az Együtt a Kisállatokért Alapítvány lesz, bízunk benne, hogy Őket is hamar a szívetekbe zárjátok! Kérlek, fogadjátok szeretettel bemutatkozó soraikat:

 "Az Együtt a Kisállatokért Alapítvány 2016. áprilisában alakult, a gondolat és a szándék azonban már évek óta ért a kisállatszerető emberek fejében, látva a magyar állattartási kultúra hiányosságait. A sok baj közepette egy maroknyi rágcsálós, tenni akaró ember kovácsolódott össze, akiknek közös célja, hogy jobbá tegyük a kisállatok számára a világot. Fő célunk a kisállatok kulturált és helyes tartásának népszerűsítése, illetve az állatvédelem fontosságának terjesztése az állatok szeretete, az állati élet méltóságának tisztelete érdekében. Kiemelt célunk az összefogás a tömegesen vagy otthonukban felelőtlenül, az állat életét veszélyeztetve szaporítók ellen. Legfőbb tevékenységünk azonban a veszélyben levő kisállatok mentése, rehabilitációja és örökbeadása, illetve az ehhez szükséges ideiglenes befogadói hálózat építése. Az alapítvány jelenleg kilenc fajt ment. Céljaink megvalósulása érdekében a kisállatok tartásához szükséges ismeretterjesztő anyagokat állítunk össze és terjesztünk. Évente több alkalommal rendezvényeket szervezünk, oktató-gazdiképző programot dolgoztunk ki és valósítunk meg az állatválasztás előtt álló emberek részére, illetve óvodákban, iskolákban, kisgyermekeknek szóló rendezvényeken is igyekszünk az állatok szeretetét és helyes tartását népszerűsíteni. És hogy miért csináljuk ezt? Hisszük, hogy minden élőlénynek joga van biztonságban, szeretetben élni, legyen bármilyen apró, akármilyen csúnya, sérült vagy értéktelennek ítélt is. Sokszor kérdezik tőlünk, hogy hogyan kerülnek ezek az apróságok a gondozásunkba, miért kell őket menteni? Az ország egész területéről rendszeresen kapunk bejelentéseket. Bár hihetetlennek tűnhet (hiszen a gerinces állat elűzése bűncselekmény!) de sokszor előfordul, hogy utcán talált vagy kukába dobott állatok kerülnek hozzánk, akik jó esetben csak halálra rémültek, rossz esetben sérültek is. Az apróságoknak a közlekedési eszközök és a kutyák, macskák nagy ellenségei, így többször fordult már elő, hogy macska által megtámadott vagy elütött állatot szedtünk össze, de lépcsőházi konténerből is mentettünk több ketrecnyi kisrágcsálót. Emellett sajnos sok állat kerül hozzánk úgy is, hogy a szaporítók kidobják vagy leadják a nekik felesleges, sokszor beteg állataikat. Egészségügyi állapotukból, viselkedésükből, elhanyagoltságukból szinte mindig tudjuk, hogy őket eddig senki sem szerette, senki sem törődött velük. Menhely híján állatainkat súlyos sérülések és komoly betegség esetén támogatói állatorvosainknál, illetve a mentés vezetőinél helyezzük el. A kezelés alatt álló és a gazdira váró sokszor már egészséges, vagy csak kisebb egészségügyi problémákkal küzdő állatok pedig felkészített ideiglenes gazdikhoz kerülnek. A kisállatok sokkal gyorsabban rehabilitálódnak olyan családi környezetben, ahol saját állatként szeretik őket. A mai napig 2105 állatnak tudtunk segítséget nyújtani. Ez sosem sikerült volna egyedül, hiszen mi sem vagyunk szuperhősök, úgyhogy hisszük, hogy végtelen jó ember van a világban, csak meg kell őket találni. Ennek a jegyében szeretném megköszönni a magam és az állataink nevében is a következő időszakban mindenkinek a segítségét! Végtelenül hálásak vagyunk, amiért a következő hetekben bármilyen módon a munkánkat és a gondozásunkban lévő állatokat támogatjátok." 

 Ha segítenéd az emberfeletti munkájukat és részt vennél az áprilisi csodában is, megteheted:

- licit felajánlással

- licitálással

- direkt utalással

- tárgyi adományokkal, melyről hamarosan listát készítünk Nektek egy külön posztban 

- a poszt megosztásával

Ismét álmodtunk egy nagyot: A cél ebben a hónapban is az 1.000.000 forint lenne.

Utalási adatok:

Bank neve: MagNet Magyar Közösségi Bank Zrt.

Számlaszám tulajdonosának neve: Együtt a Kisállatokért Alapítvány 

Számlaszám: 16200106-11578165-00000000

IBAN: HU57 16200106-11578165-00000000

SWIFT kód: HBWEHUHB

Közlemény: Adomány Angyalok EKA 

 Köszönjük szépen mindenkinek, aki legalább egy megosztással hírét viszi az áprilisi gyűjtésünknek!!!

Írj nekünk:  angyalok.licit@gmail.com
Az oldalt a Webnode működteti
Készítsd el weboldaladat ingyen! Ez a weboldal a Webnode segítségével készült. Készítsd el a sajátodat ingyenesen még ma! Kezdd el