Ivett

Drága Angyalok!Kérlek fogadjátok szeretettel következő felnőtt támogatottunk, Ivett bemutatkozását:Mesélj kérlek magadról, a betegségedrőlA legelején kezdem, nem várt terhességből születtem, édesanyám mindent megtett, hogy ne is jöjjek a világra, gyógyszerezte magát, drogozott, ivott és ez még nem a sor vége... De én nem haltam meg, élni akartam minden erőmmel. Viszont idő előtt születtem meg, hat és fél hónapra, nyitott hátgerinccel. Nagyon gyenge voltam, sok esélyt nem adtak az orvosok. Anyám a kórházban hagyott, másfél évig ott voltam, amíg annyira megerősödtem, hogy végre megműthettek.A papírok szerint ezalatt kétszer látogatott meg... Aztán mégis hazaadtak hozzá. Akkor már katéteres voltam, mert a vesém egyáltalán nem működött. A mai napig háromóránként katéterezem magam.Fél év után elvettek tőle, elhanyagolás, veszélyeztetés.... A szomszédok hívták ki a gyámügyet, és már vittek is. Maradtam állami gondozott, annak összes leszedhetetlen bélyegével...Az orvosok azt mondták még a kórházban, hogy járni sosem fogok. Erre rácáfolva néhány évvel ezelőttig jártam, sportoltam, kutyáztam/kutyázok, nagy szerelem ez nekem.Eldöntöttem, egészen pici koromban, hogy én nem fogok beleülni a tolószékbe. Nem is ültem.Ötéves koromig nem beszéltem. Iskola előtt elvittek tanácsadásra, ahol rám is mondták rögtön a diagnózist: az állami gondozott gyermek közép súlyos értelmi fogyatékos. Aztán megszólaltam.-Négy és fél évesen kerültem nevelőszülőkhöz, velük kapcsolatban nincs egyetlen jó emlékem sem. 15 évig éltem velük, az a tizenöt év nekem maga volt a pokol. Tizenhárom évesen volt egy hólyagbénulásom. Egy hónapot voltam kórházban. Amikor azt mondták, most már hazamehetek, kaptam egy kisebb idegösszeomlást. Nem bírtam abbahagyni a sírást. Könyörögtem a nővéreknek, ne engedjenek vissza oda, mert abba én belehalok. Mégis vissza kellett mennem...A Fráter György Katolikus Gimnázium volt az első hely életemben, ahol hittek bennem. Ahol azt mondták, értsem már meg végre, hogy nem vagyok egy senkiházi, buta kislány. 4,8 lett év végén a jegyeim átlaga a bizonyítványomban.-Amint nagykorú lettem, tizenkilenc évesen ki is kerültem az utcára. Csak az zakatolt bennem, hogy világéletemben egyedül voltam, de most még jobban egyedül vagyok, mint valaha. Egy utó gondozó otthonba kerültem akkor, Budapestre.Amikor oda kerültem, még tudtam járni. Csak egy enyhe bicegés, ennyi volt az egész. És persze a folyamatos katéterezés, de azt már megszoktam, kislánykorom óta.Felvettek az egyetemre. Először szociálpedagógiát tanultam, aztán pszichológiát. Huszonegy éves koromban jött el az a véletlen pillanat, ami egészen új irányba fordított mindent. A baleset.Beleléptem egy szilánkba. Csak egy picike karcolásnak tűnt. Csak pár csepp vér a sarkamon. Egyszerű fertőtlenítés. Aztán másnap éreztem, hogy valami szúr... És akkor elkezdődött.-Elmentem orvoshoz. Mondtam, szilánk van a sarkamban. Megnézte, rámondta, bőrkeményedés. Egy hét múlva már iszonyatos fájdalmaim voltak, és magas lázam. Elindult a sebtől felfelé egy hosszú, vörös csík... Sebészet. Tomboltak, hogy melyik dilettáns nem adott nekem tetanuszt. Átküldtek egy másik kórházba. Ott belém vágták a lidokaininjekciót, hiába volt ráírva a papíromra, hogy lidokainérzékeny vagyok, sokkot kaptam. Hajnali 2-kor megműtöttek. Egy végtelen mély lyuk került a sarkamba kráterrel. Nem találtak szilánkot. Három nap múlva hazaküldtek. Egy hónap után a seb még mindig úgy tátongott, mint valami gennyes, nagy száj és szúrt. Vissza a kezelőorvoshoz. Összevarrta az elfertőződött sebet. Érzéstelenítés nélkül. Haza. Egy óra múlva újra elindult a vörös csík, a lázam az egekben. Vissza, varratok ki. Egy hónapig voltam benn, kétnaponta műtöttek. Minden kötözésnél találtak néhány picike szilánkot. Addigra apró darabokra tört a húsomban.Elkerültem egy másik kórházba, egy másik orvoshoz. Tőle tudtam meg, hogy hozzáértő kezekben az egész egy kétcentis vágás lett volna, a szilánkot kiszippantották volna, és elfelejthettem volna egy életre az egész ügyet... De ehhez akkor már nagyon késő volt. Akkorra már bevette magát a húsomba kétfajta antibiotikum-rezisztens baktérium is. Aztán megvolt az első szeptikus sokk is, a semmiből jött negyvenegy fokos láz otthon ért, egyedül voltam. Valaki rám talált, a mentő két óra alatt ért ki hozzám. Tíz orvos állt körül. Senki nem volt hajlandó elvállalni, hogy a szeptikus sebet megműti. Este nyolctól hajnal ötig ültem élet-halál között a kórházi folyosón. Egy fiatal orvosra maradt végül a feladat.- Este hatkor fuldokolni kezdtem, és belázasodtam újra. Tíz napot voltam az intenzíven, gépekre csatolva. Mire visszakerülhettem a rendes osztályra, kiderült, az egyik műtétnél véletlen meg sértettek egy csontot. Elfertőződött. Újabb műtét...Évekig nem akartam még beleülni a kerekesszékbe, pedig a baktérium, ami a csontot, a húst azóta is "zabálja", nem nyugszik. Egyre nagyobb területek halnak el a lábamban.Dolgoztam közben, sérült gyerekeket fejlesztettem, siket, autista, magatartászavaros srácok jártak hozzám. Aztán, hogy a már állandósult fájdalom csituljon, muszáj volt összeszokni az egyik legerősebb oploid hatóanyagú gyógyszerrel. A dózist többször emelték, de az összes fájdalmat már így sem tudja elvenni. A gyógyszer tompító hatása miatt, nagy bánatomra a gyerekekkel való foglalkozást abba kellett hagynom.2018 óta rendszeressé vált, hogy ki-kilyukad mindkét sarkam, és a lyukon át csontszilánkok, sőt, csontdarabok távoznak a testemből. Az állapotom egyre romlik.- Mindent megpróbáltam az elmúlt tizenegy évben. Orvostól orvosig mentem, mindenki csak széttárta a karját. Kipróbáltam ezer alternativ módszert, szert, mindenben ott volt a reményem. Csalódtam, hittem, csalódtam, és újra hittem. De az van, hogy én az életet menthetetlenül imádom. Szeretem a napjaimat, a napjainkat Attilával. Az állatokkal. A napfénnyel, és az esővel, a borúval, a derűvel. Elfáradok, igen, minden nap egyre jobban. De az elfáradás engem előrelök, én akkor még jobban összeszorítom a fogam, és nekilendülök. Nem hagyom magam.2020. április: 12 éve küzdök az MRSA-val és sok mással... Lett volna most egy amputációm, ami az életemet hosszabbította volna meg, és megelőztük volna vele, hogy az agyat is elérje ez a baktérium.Sok küzdelemnek köszönhetően, rengeteg pénzt beleölve az előkészületekbe ott voltunk már a célban.. És akkor jött ez a Korona vírus.. Mivel nincsenek millióink műtőt és egy külön kórházi szobát fizetni megállt minden.. az amputáció elmaradt, már nem is lenne értelme, kifutottunk az időből...Eleinte jött az ordítás, majd depresszió, aztán hozzám méltóan nagy levegő és megbeszéltem magammal hogy nyugi nem lesz semmi baj ezt is túléljük, megoldjuk..Az állandó orvosi felügyelet miatt és a műtétre készülés miatt fel kellett költöznünk Pestre albérletbe.Sajnos nem tudtuk kitermelni, hogy a házikónkat is fizessük és albérletet is, illetve Bazsiba nem is tudtunk visszajárni, rendben tartani, elveszítettük... Maradt az albérlet.2021 augusztusában hosszan tartó rosszullétek után elküldtek ultrahangra, ahol találtak egy nagy méretű elváltozást a méhem mellett, szövettant csináltak, majd elküldtek az Országos Onkológiai Intézetbe a Kékgolyóba, itt tartunk most...Drága Angyalok,próbáltam Ivett bemutatkozóját rövidebbre fogni,de nem tudom mit hagyhattam volna ki, szerettem volna, hogy TI is megismerjétek az egész történetét.
Szeretném, ha megmutatnánk neki ennek a kis csoportnak az összefogó erejét, a szeretetét, szeretném, ha úgy érezné, hogy most jó helyen, jó kezekben van.
Ivettet támogathatjátoka posztok megosztásával,
licit indításával
licitálással
utalással

Utalási adatok:
Név: Nagy-Szántó Ivett
Bankszámlaszám: 10402283-86768577-82851000
IBAN: HU31 1040 2283 8676 8577 8285 1000
SWIFT KÓD: OKHBHUHB
Közlemény: Angyalok Adomány Ivett
Együtt sikerülni fog! Köszönöm, hogy megosztod

írta:Molnár Réka