Gergő


Drága Angyalok!
Fogadjátok szeretettel új támogatottunkat Gergőt és édesanyját Kiss Imola Tünde -t,


Kedves Imola, kérlek meséld el a történeteteket, miért jelentkeztetek a csoportba?

Sziasztok, 4 éves fiam Gergő miatt jelentkeztünk a csoportba.Gergő 2016 decemberében született.A terhességem eseménytelen volt. Mindig minden rendben volt a vizsgálatokon. Császármetszéssel született mert a testvére is úgy jött világra.

Műtét közben magzat vizet szippantott be. 24 órás megfigyelésre vitték, de mindent rendben találtak. Miután vissza hozták hozzám nem ment a szoptatás, hiába próbáltuk, sehogy sem sikerült, mint később kiderült magas a szájpadja és nem tudott vákuumot összehozni ezért nem tudott szopizni. 6 hetesen vettük észre, hogy egyre kevesebbet eszik és evés közben folyamatosan félre nyel. A gyerek orvosunk beutalt minket a gasztroenterológiára. Ott voltunk egy hétig. Sajnos ez alatt a hét alatt is sokat romlott a nyelése. Így lenyomtak egy szondát a gyomrába orron át. Ott kapott enni. Egy reggel annyira rosszul lett, hogy lehívták az intenzíves orvost . Amikor meglátta felkapta és rohant vele az intenzívre. Senkinek nem kívánom az érzést, amit akkor ott átéltem.Mire engem beengedtek hozzá már lélegeztető gépen volt. Onnan indult a kálváriánk. 


Mit mondtak, mit mondanak az orvosok?

Vizsgálat vizsgálatot követett , hogy kiderítsék mi a baja. Belföldön, külföldön .....de mindenhonnan negatív eredmények jöttek vissza. Nem tudják mi a baj, nincs pontos diagnózis. 

Csecsemőkori agyi bénulása van, gyenge az izomzata, epilepsziás, látás és hallás sérült valamit lélegeztető gép segítségére szorul. A Tűzoltó utcai gyerek klinikán voltunk 3 hónapot. Ott azt mondták, hogy bármelyik nap meghalhat. Nem biztos, hogy megéri az 1 éves kort. Szörnyű napok és hetek voltak, senki nem tud semmi biztosat, állandó bizonytalanság és félelem, hogy mikor veszítjük el ezt a csepp életet, aki még csak most költözött hozzánk. A kórházban idő közben próbálták levenni a lélegeztetőgépről. Sikerült is. 13 órát bírt a gép nélkül. Aztán, amikor egy kicsit fellélegezhettünk volna jött a következő csapás, egy vérmérgezés ami teljesen legyengítette.A lábába elfertőződött egy branül. Ez okozta a vérmérgezést. Az orvosok már nem keresik, hogy mi lehet a betegsége. Ha baj van ellátják, de csak ennyi. Mondhatjuk, hogy lemondtak róla.

Mivel nem tudták kideríteni, hogy mi a betegsége úgy gondoltuk, hogy haza hozzuk. Bárhogyan is lesz mellettünk a helye, megteszünk mindent itthon, szeretetben.Bekerültünk a Bethesda gyermekkórházba, ahol 6 hónapot töltöttünk.Megtanítottak, felkészítettek minket az itthon ápolásra. 9 hónapos volt Gergő, amikor végre haza jöhettünk. Azóta én itthon vagyok vele 24 órában.


Gergő testvére, hogy éli ezt meg, milyenek a mindennapok?

Egy bátyja van Gergőnek, aki imádja az öccsét. Egyik gyermeknek sem egyszerű, ha kistestvére születik, mert az addigi 100%-os szülői figyelem már osztódik, ebbe az új élethelyzetbe minden testvérpárnak bele kell rázódnia. A mi helyzetünkben ez közel sem ilyen egyszerű, mert Gergővel nem lehet bárhova elmenni. Szörnyű ezt mondani, de amikor valamiért kórházba kerül olyankor kicsit kimozdulunk a férjemmel és a másik gyerekünkkel. Mivel 24 órás felügyeletet igényel Gergő, csak ilyen esetekben tudunk mindhárman, együtt otthonról elmenni, programot csinálni. 

Elfogadjátok az orvosok válaszát?

Nem, soha! Mi a férjemmel folyamatosan kutakodunk , hogy mi lenne jó neki, ami egy kicsit előre lendítené a fejlődésben. Nem adjuk fel soha. Nem véletlenül választott minket családnak Gergő, nem hagyjuk cserben, amit lehet, megteszünk érte. A szakszolgálat kirendelt egy gyógypedagógust, aki hetente egyszer jön egy órát. Ez mellé szerettünk volna még mindenképpen gyógytornászt, akit mi fizetünk. Ő is heti 1x jön, egy órát foglalkozik Gergővel.

Találtunk egy terápiát, amit szeretnénk megtanulni, kipróbálni Gergőn. Ez a terápia a lágy szöveteket célozza meg és építi fel. Segítene Gergőnek a légzésben, gerincferdülés további romlását állítaná meg, erősödnének tőle az izmai.
Hálásan köszönjük, hogy itt lehetünk a csoportban, hogy lehetőséget kaphatunk a gyűjtésre és elvégezhetjük a terápiát. Nagyon sokat jelent ez nekünk, hogy itt nyilvánosságot és segítséget kaphatunk.


Az Angyalok jótékonysági licit csoport várja azok jelentkezését, akik tárgyi adománnyal szeretnék Gergő és szülei küzdelmét segíteni, (jó állapotú játékok, ruhák, használati tárgyak, szolgáltatás stb.), de nincs idejük/lehetőségük feltenni ezeket a facebook oldalra. Angyalpontokat hoztunk létre az ország több pontjában, ahol ezeket a felajánlásokat leadhatjátok. Gergőnek a lakhelyén Érden is van egy Angyalpontunk Vizvári Jutka , keressétek bátran :) 

Gergőt az alábbi számlaszámon lehet támogatni:

Kiss Imola Tünde

Raiffeisen Bank Számlaszám: 12020304-00696284-00200001

IBAN: HU77 12020304-00696284-00200001

SWIFT KÓD: UBRTHUHB

Közlemény: Angyalok Adomány Gergő 

Nagyon szépen köszönjük!

Minden megosztás számít, ezért arra kérlek Titeket, ha elolvastátok Gergő történetét nyomjatok a megosztásra. 🙏❤️
Írj nekünk:  angyalok.licit@gmail.com
Az oldalt a Webnode működteti
Készítsd el weboldaladat ingyen! Ez a weboldal a Webnode segítségével készült. Készítsd el a sajátodat ingyenesen még ma! Kezdd el