Alapítvány “A mában a holnapért”

Kedves Angyalok!

Egy szívemnek nagyon kedves Embert és Alapítványát szeretném Nektek bemutatni. Hogy mit is köszönhetek Agócs Mihály mesteredzőnek?! ...hát "csak" tinédzserkorom LEGCSODÁLATOSABB éveit, sok feledhetetlen emléket, izgalmas vízitúrákat, egy fantasztikus csapatot, melynek imádtam tagja lenni, és nem utolsó sorban sikeres sporteredményeket, mert mindenkiből a legjobbat hozta ki! Kevés ember van, akit életem során sosem fogok feledni, de Ő biztosan közte van! Ha a mai fiataloknak csak 1 valamint kívánhatnék, az az volna, hogy legyen lehetőségük átélni mindazt, ami nekem megadatott fiatalon a KSI vízitelepén!

 Kérlek Titeket, hogy fogadjátok sok szeretettel Misi bemutatkozó sorait! 

"Az 1963-ban alapított KSI egyik legsikeresebb szakosztálya a kajak-kenu, amely alapvetően utánpótlás-neveléssel foglalkozik. Sokáig a versenyzőket 18 éves korukban tovább kellett adni más egyesületeknek, így csak mint nevelő klub tudott megjelenni a felnőtt versenyzőknél. 10-15 évvel ezelőtt ez megváltozott, így a gyerekeknek már nem kell elhagyniuk a megszokott közegüket, de a fő hangsúly alapvetően megmaradt az utánpótláson. A szakosztály mostanáig négy Örökös Bajnokot adott a sportágnak, akikre nagyon büszkék vagyunk: Kozák Danuta 6x Olimpiai Bajnokot, Szabó Gabriella 3x Olimpiai Bajnokot, Paksy Tímea 9x Világbajnokot és Benedek Dalma 7x Világbajnokot. A mostani fiatalok közül Varga Ádám KSI-s színekben lett olimpiai ezüstérmes, Gazsó Alida Dóra pedig felnőtt világbajnok. Rengeteg utánpótlás EB és VB éremmel büszkélkedhet a szakosztály, ami ezáltal a hazai bajnoki pontversenyben rendre az első három hely valamelyikén végez. Ennek a nevelő munkának a támogatására került létrehozásra az Alapítvány "A mában a holnapért"! Az alapítványban mindenki önkéntesen tevékenykedik, senki sem kap tiszteletdíjat, fizetést, hogy az összes befolyó pénzt a gyerekekre fordíthassuk. A szakosztály több formában is megjelenik a közösségben, a versenysport mellet részt veszünk, a szabadidősort, az iskolai testnevelés és a nyári napközis táborok szervezésében. Így gyakorlatilag minden kajakozni-kenuzni vágyó megtalálhatja a számára megfelelő sportolási lehetőséget. A kajak-kenu utánpótlás sport sajnos nem dúskál az anyagi forrásokban, így az alapítvány támogatása nagyban tudja segíteni a gyerekek ellátását sportfelszereléssel és egyéb eszközökkel. Szeretnénk, ha egy lurkó se kerülne "partvonalra", mert esetleg nem tud hajót, lapátot és egyéb felszerelést vásárolni. Ezért lehetőségeinkhez mérten ezt igyekszünk mindenki számára biztosítani, ami a mai körülmények között komoly feladat. A kajak-kenu egy eszközigényes sportág, hisz a hajók, lapátok és a többi felszerelés nélkül nem lehet vízre szállni, nem beszélve a gyerekek biztonságát szolgáló mentőmellényekről, kísérő motoroshajókról. Mindezek biztosítása nem könnyű feladat, amihez az alapítványi támogatások jelenthetnek kapaszkodót. Segítségüket előre is köszönjük! Tisztelettel: Agócs Mihály mesteredző és az alapítvány kuratóriumának elnöke"

 Amennyiben támogatni szeretnétek az alapítványt, azt megtehetitek az alábbi módokon: 

- Licitálással 

- Felajánlással

 - Tárgyi adományokkal 

- A poszt megosztásával 

- Közvetlen utalással

- Adó 1% felajánlásával (18068069-1-41)

 Utalási adatok: 

Bank neve: MKB BANK
Számlaszám tulajdonosának neve: Alapítvány "A mában a holnapért"
Számlaszám: 10102244-01206306-00000006

IBAN: HU05 10102244-01206306-00000006

SWIFT/BIC kód: BUDAHUHB

Közlemény: Angyalok adomány KSI

 Köszönjük szépen, hogy velünk vagytok és együtt segíthetünk!


Írj nekünk:  angyalok.licit@gmail.com
Az oldalt a Webnode működteti
Készítsd el weboldaladat ingyen! Ez a weboldal a Webnode segítségével készült. Készítsd el a sajátodat ingyenesen még ma! Kezdd el