Az advent szentsége

Az idei advent és a karácsonyi ünnepek a koronavírus-járvány következtében merőben másnak ígérkezik, mint megszoktuk. A szeretet ünnepét szeretteinktől távol vagy nagyon óvatos intézkedések mellett fogjuk tudni megünnepelni. Ez jelentkezhet félelem, aggódás, szomorúság, magány érzésében. Ezzel az bejegyzéssel szeretném az év legszebb ünnepének szentségét visszahelyezni szívünkbe, amely évtizedek, évezredek óta ismertek voltak őseink előtt, de mára kicsit megkoptak, feledésbe merültek, ahogy ünnepi szokásaink megváltoztak. Bízom benne, hogy mindenki megtalálja benne azt a kincset, ami az idei adventi készülődést a nehézségek ellenére is meghitté varázsolja, és minden kellemetlen érzés helyét átveszi a szeretet, a nyugalom és a hit, hogy nem vagyunk egyedül.

Advent szimbólumai

Ahogy közeledik az advent, a karácsony, minden otthonban előkerülnek az adventi koszorúk, kopogtató díszek, majd a karácsonyfa. Ezek a tárgyak szimbolikusan jelenítik meg az ünnep elvont jelentését, és eredetileg azt a célt szolgálják, hogy képekbe sűrítsék az ünnep üzenetét. Ma már egyre többen - a hívők és a nem-hívők is - elveszítettük azt a tudást, amit ezek a tárgyak szimbolizálnak, és sokkal inkább csak dekorációs szerepet töltenek be. Megszoktuk, hogy adventi koszorút teszünk az asztalra, de azt már kevesen tudjuk, hogy milyen szakrális üzenetet közvetítenek. Ha azonban ismerjük a szimbólumok jelentését, az ünnepi hangulat nemcsak az otthonunkat (külső tér), de a lelkünket (belső tér) is átlényegíti.

FENYŐKOSZORÚ: a koszorú kör alakja jelképezi egyrészt a Nap útját, melyet az évben megtesz, másrészt az örökkévalóságot. A mindig megújuló, ciklikus időt, amelynek vége egyben egy újnak kezdete. Az idő, melynek nincs eleje, nincs vége, örök. A fenyőág a remény jelképe. Remény abban, hogy az újjáéledő Nap fénye eltörli a sötétséget és győzedelmeskedik a fény, az élet legyőzi a halált. Ahogy Jézus születésével eljött a világba a Messiás, halálával pedig örök Megváltást adott az embereknek.

Az adventi koszorú tehát a végtelen és örök Istennel, az Univerzummal való megtisztult, közvetlen, örömteli lelki és szellemi kapcsolódás szeretetteljes egysége.

GYYERTYA: a fény megidézésére szolgál. Ahogy egyre több gyertyát gyújtunk, a fény, a világosság egyre erősödik és végül szétárad a Földön. Ezt a fényt hozza el Jézus a születésével, aki arra szólította fel az embereket, hogy a Szeretetet (=Fényt) terjesszék egymást közt és a szeretet terjedjen a Földön. Gyertyagyújtásnál gondoljunk azokra az emberekre is, akik saját életünkbe fényt hoztak.

NÉGYES SZÁM: 4 hét, 4 gyertya utal a négy égtájra, négy őselemre, négy évszakra, azaz a Mindenségre. Ezek egyetemes jelképek, mind a keresztény, mind a nem-keresztény hagyományok jelentéssel bíró szimbólumai.

LILA SZÍNŰ GYERTYA: a bűnbánat, megtérés színe. A várakozás idejében igyekezzünk többet fordulni befelé, a csendbe, ahol meghallhatjuk a lelkünk hangját, a lelkiismeretünket, és így felfedezhetjük azokat a történéseket, melyeket az évben elmulasztottunk megtenni vagy olykor hibáztunk. Hallgassunk lelki-ismeretünkre, ő az, aki mindig pontosan tudja, hogy lelkünknek mire van szüksége. Ha lelkünk (=szívünk) hangját nem nyomjuk el és önvizsgálatunk őszinte, felszínre kerülnek régi sérelmek, kisebb-nagyobb nézeteltérések ismerősünkkel, barátunkkal, családtagunkkal, melyeket eltemettünk lelkünk mélyére. Ha ellenünk vétettek, a szeretettel teli megbocsájtás segíti a tisztánlátást, ha mi vétettünk, őszintén lássuk be hibánkat és kérjünk feloldozást. Tegyük le terheinket advent alatt és várjuk tiszta szívvel, hogy a Szeretet növekedjék bennünk.

RÓZSASZÍN GYERTYA: a harmadik vasárnapon rózsaszín gyertyát gyújtunk. Ez a vasárnap az örömről szól, melynek színe a fehér, ezért a lila és a fehér szín összeolvadásából jött létre a rózsaszín gyertya. A rózsaszín Szűz Mária szimbolikája is egyben, aki világra hozta Jézust, nekünk, az emberiség számára.

ADVENTI VASÁRNAPOK:

Első vasárnap: A HIT SZIMBÓLUMA. Ádámot és Évát jelöli, akik először kapták meg a Megváltás ígéretét. Jelképezi a hit fontosságát és az első kapcsolatot a Teremtővel és a teremtettekkel. Számunkra azt üzeni, hogy ha hiszünk abban, hogy életünket nálunk hatalmasabb erők irányítják, életünk teljesebb és gazdagabb lesz.

Második vasárnap: A REMÉNY SZIMBÓLUMA. A zsidó nép kiválasztottsága, akik másodjára kapták meg az ígéretet - azaz a halandó emberek reménye, hogy a Megváltó megérkezik. Remény abban, hogy napról napra közelebb jutunk lehetőségeink teljes kibontakoztatására.

Harmadik vasárnap: AZ ÖRÖM SZIMMBÓLUMA. A harmadik ígéret, miszerint a Megváltó megszületik a világ örömére Szűz Mária által. Öröm legyen a létezés.

Negyedik vasárnap: A SZERETET SZIMBÓLUMA. Keresztelő Szent János adta a negyedik ígéretet: Jézus eljövetelét, aki a SZERETET által jut el az emberekhez, és csakis a szív útján keresztül lehet őt megismerni. Ez a szeretet az univerzális, feltétel nélküli szeretetet jelenti.

KOPOGTATÓ: a kereszténység előtt, a pogány népek közt elterjedt szokás volt varázserővel bíró jelképeket az ajtóra akasztani, amivel az ártó szellemek ellen védekeztek. Ez a szokás emelkedett át a keresztény szokásba.

Advent a keresztény hagyományokban

Az adventi időszak karácsony (december 25) előtti negyedik vasárnappal kezdődik és a december 24-i éjszakai misével ér véget. Idén november 29-én gyújtjuk meg az első gyertyát az adventi koszorún. Az advent szó eljövetelt: az Úr eljövetelét jelenti, azaz várjuk a Megváltó érkezését. Ez a négy hetes várakozási időszak megszentelt idő, melyet régebben böjttel, több imádkozással, csendes befelé fordulással, visszafogottsággal éltek át a hívők. Emlékezzünk mi is azokra a pillanatokra, amikor egy fontos eseményt vagy egy fontos embert várunk! A várakozás ideje alatt többet gondolunk az örömteli dolgokra, az időt másképp érzékeljük, készülünk az esemény vagy a személy fogadására.

Keresztény hagyományokban az advent alatt hétköznapokon hajnali misére gyűlnek a hívők - ez más néven az angyali mise, melyen Szűz Mária kap hangsúlyos szerepet. A hajnali mise nemcsak egy istentisztelet, ahol passzívan befogadjuk Isten igéjét, de egyben szakrális áldozatvállalás is részünkről: vállaljuk a korán kelést, a csípős hideget, és a sötétségben indulunk el, hogy a közösségünkben várjuk a reggelt, a fény eljövetelét, csakúgy mint a Messiást.

Az advent alatt a templomi oltár is teljesen dísztelen, jelezve, hogy most az egyszerűségre fókuszáljunk, azaz befelé. Ne külső ékekre figyeljünk, hanem a belsőnkre, ahol az igazi kincsek rejlenek.

Téli napforduló

Mielőtt az advent a 4. században elterjedt a kereszténységben, őseink, a nem-keresztények (pogányok) ebben az időszakban szintén ünnepre készülődtek. Ennek az időszaknak ugyanis csillagászati jelentősége is van. Ekkor közelítünk az év vége felé, az őszi színekben pompázó levelek lehullanak a fákról, a táj beborul, hidegre fordul az idő és korábban sötétedik. Közeledik a téli napforduló (december 21), mely a csillagászati év vége, és egyben az új ciklus (új évkör) kezdete. A földművelő népek várták a meleg idők beköszöntét, a bő termést. A téli napforduló hozza el az újjászületést: a Nap fénye egyre nő, a nappalok hosszabbodnak, a télből, a sötétségből kifelé indul a Természet a világosságba.

Ahogy kint, úgy bent: ahogy szürke, sötét a külvilág, úgy lelkünkben is érezhetjük a fáradtságot, szomorúságot, azt a stresszt, amit az év során felhalmoztunk a mindennapokban.

Ebben a megkopott, komor külvilágban várakozunk a Fény születésére, amikor december 21-én a Nap úrrá lesz a sötétségen. Akárcsak lelkünkben: lehetőség nyílik arra, hogy befelé, lelkünk mélye felé forduljunk és a szeretetteli érzés úrrá legyen a fájdalmon. A téli napforduló elhozza az új évet: megújulást a természeti világunkban, megtisztulást pedig a lelki világunkban. Ez az öröktől fogva tartó természeti ciklus vége, egyben egy új ciklus kezdete.

Legyünk akár hívők, akár nem-hívők, ez a négy hetes periódus különleges időszak mindannyiunknak. Ha tudatosak vagyunk erre és szánunk időt a hétköznapok kavalkádjában az önvizsgálatra, megtisztítjuk lelkünket az ártó gondolatoktól, érzésektől, tettektől, és a Szeretet ünnepe különleges fénnyel fog felragyogni belőlünk és körülöttünk. Annál nagyobb ajándékot pedig nem adhatunk senkinek (és magunknak sem), ha őszintén, tiszta szívből szeretjük egymást.

Pilinszky János: "A karácsony a szeretet, és ádvent a várakozás megszentelése. Az a gyerek, aki az első hóesésre vár - jól várakozik, s már várakozása is felér egy hosszú-hosszú hóeséssel. Az, aki hazakészül, már készülődésében otthon van. Az, aki szeretni tudja azt, ami az övé - szabad, és mentes a birtoklás minden görcsétől, kielégíthetetlen éhétől-szomjától. Aki pedig jól várakozik, az időből épp azt váltja meg, ami a leggépiesebb és legelviselhetetlenebb: a hetek, órák percek kattogó, szenvtelen vonulását. Aki valóban tud várni, abban megszületik az a mélységes türelem, amely szépségében és jelentésében semmivel se kevesebb annál, amire vár."

(Köszönet a forrásért Csörgő Zoltánnak.)

Gerstmayer Beáta cikke.